2013. november 1., péntek

Ágh nem fenyeget, csak üzeni: "ennek is eljöhet az ideje"

Két hetet adtak a miniszternek az elkeseredett bábonyi gazdák

Két hetet adunk Fazekas Sándor miniszternek, ha nem intézkedik a bábonymegyeri földek ügyében, akkor közbirtokosságba vesszük a műveletlen területeket – mondta csütörtökön Horváth János a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) fővárosi székháza előtt.

http://gazdatanacs.blogspot.hu/2013/11/nyilt-level-az-mvh-vezetesehez-bombahir.html
Ki lóg? Kilóg a lóláb! (katt a képre!)
Bombariadó bombahír után?
A bábonymegyeri gazda és társainak írásos kérelmeit, dokumentumait senki nem vette át a hivatalban, ahol állítólag bombariadó miatt nem tartottak ügyfélfogadást.
 – Postán persze eljuttatjuk iratainkat a hivatalhoz, a miniszterhez – így Horváth. Az egyik iratban a Gazdatanácsok Szövetsége azt írja az MVH vezetőjének: Bábonymegyeren Ágh János és nem ott élő, mással foglalkozó családtagjai nem művelik annak a közel ezer hektárnak a nagy részét, melyet megbízási szerződéssel, illetve húsz évre szóló pályázattal nyertek el a helybéliek elől. „Ezúton jelentjük be újra, hogy az Ághék kezelésébe tartozó területek nagy részét nem voltak képesek megművelni, azonban – minden bizonnyal – éltek a területalapú támogatás igénylésével”. 

Balogh József bábonymegyeri gazda ugyanakkor arról írt a Somogy megyei hivatalnak: földterületére a földhasználatot 2013. március 29-én bejegyezték, területalapú támogatást azonban nem igényelt utána. Idézzük Balogh gazda levelét: „Ennek oka: amikor be szerettem volna jelenteni a falugazdásznál, az riadtan közölte, hogy erre a területre Ágh János veszi fel az agrár-környezetgazdálkodási (AKG)-támogatást, valamint a területalapút is. Ágh tudomást szerzett erről és mind engem, mind a családomat fenyegetve rábírt, hogy vonjam vissza a bejelentést. Azon nyomban és most ősszel is lekaszálta és elszállította a szénát, ami ezen a területen termett, tehát még birtokháborítást is elkövetett, valamint a szénám eltulajdonítását. Mindezt természetesen egy fillér kompenzáció nélkül. Nem kívánok részese lenni senki törvénytelenségének és szükségem is van a földemre, mivel az állataimat el kell látni takarmánnyal. Ezért ezennel bejelentem, hogy arra a földterületre érvényes használati jogom van, volt már a 2013-as évre is és ezután is 2017. év végéig. Nem tudom, hogy szükséges-e feljelentést tenni a rendőrségen, ennek eldöntését a hivatalra bízom.” 

http://www.youtube.com/watch?v=g0HzE6itPjI
Kié a föld? (katt a képre!)
Azé, aki nem műveli?
A Gazdatanácsok Szövetségének képviselője úgy reagált e levélre a csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatón: „Ezt olvasva is arról értesülhettünk, hogy Bábonymegyeren egyesek nem ismerik, vagy nem tartják be a törvényeket.” A szövetség levelében kérte a hivatalt, hogy soron kívül vizsgálja ki Ágh János és családtagjai, valamint a vele együtt gazdálkodók – a Bábonymegyer, Som és Nyim közigazgatásába tartozó teljes terület – földhasználati, támogatási adatait és egyúttal mérjék fel a földek megműveltségi állapotát. „A gazdák nem tűrhetik, hogy a hivatalok akarva vagy akaratlanul is hozzájáruljanak egy szervesen működő falu felszámolásához, hogy törvényszegéssel nagybirtokosok telepedjenek rá a falvak területeire, s vegyék el a támogatást, a túlélés lehetőségét a helyiek elől.”

Balogh Józsefet megvédjük, „éjjel-nappal vele vagyunk” – tette hozzá Horváth János. – Fazekas Sándor minisztert pedig arról tájékoztattuk: vannak olyan helyi kisgazdák Bábonymegyeren, akik szívesen megművelnék a műveletlen földeket. Amennyiben két héten belül semmi sem történik, közbirtokosságba vesszük ezeket, az mégis csak tűrhetetlen, hogy egy család, meg néhány húsz kilométernél is távolabbi, Fejér megyei társaság kezébe kerüljön minden állami föld! Várjuk a minisztérium válaszát és szakembereit, jöjjenek el a falunkba, nézzék meg, igazat beszélünk-e, majd igazítsák ki, ami igen csak el lett rontva. Mi nem a földalapú támogatásra megyünk, csak a családunkat szeretnénk eltartani a földművelésből. Arra is hajlandók vagyunk, hogy a támogatásból csak a bérleti díjat fizetjük ki, a fennmaradó részt pedig fölajánljuk valamilyen közcélra.

„Paraszt vagyok, de nem hülye” – mondja Ágh János, aki a vetőgépen ült, miközben Horváthék „szerepeltek” 
http://www.youtube.com/watch?v=IbP0YjHWkPk
Ki is a hülye? (katt a képre!)
Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba!
– Műveljük a földjeinket, ahogyan az illik – állította Ágh János. A bábonyi kisgazdák által csak helyi oligarchaként emlegetett gazdálkodó így reagált lapunknak a legfrissebb vádakra: – Nem fenyegetek én senkit, persze, ennek is eljöhet az ideje. A Balogh József által emlegetett földet a kilencvenes években a kárpótlás során vettem meg, amit persze papírok is tanúsítanak. Az igaz, hogy nem lett átvezetve a nyilvántartásban, ami az én hibám, de ez nem jelenti azt, hogy Balogh jogosan formálhatna rá igényt. Nincs ebben politika, egyszerűen van annyi állatom, hogy ennyi földhöz juthatok utánuk. De másoknak, a vádaskodóknak is juthatna, vagy juthatott volna, nem rajtam múlott. A bábonyi határ pedig rendben van, bárki megnézheti, csak nekem nincs időm tévéstábokat kalauzolni, én nem tévésztár vagyok, hanem paraszt. Paraszt, de nem hülye.

http://www.youtube.com/watch?v=Jgc62xjrByQ
Ki is szánt itt? (katt a képre!)
Minden jogot a Gazdatanácsoknak!
Én addig is a vetőgépen ültem, amíg Horváthék megint „szerepelni” voltak. A családommal keményen megdolgozom a földeken, ezt minden helybéli láthatja. Megmondom én, mi a bajuk ezeknek az állítólagos helyi kisgazdáknak: korábban a Kapos Agro Kft., meg más nagy, nem helyi társaságok vetettek-arattak a környék földjein, közben azonban nem voltak itt, így egyesek szabadon „arathattak”. Némelyeknek így volt diója, kukoricája, fája, búzája, akadt olyan, aki nem vetett, mégis előbb tele volt a kukoricagóréja, mint hogy mi elkezdtük volna a betakarítást. No, ennek szakadt most vége. Azt üzenem:  nem politizálni kellene, hanem dolgozni...

Nos! Ha a földjeit idén művelni nem képes, de nagyszájú Ágh János eddig nem fenyegetett, akkor - gondolkozzunk csak! - mi lesz, ha fenyegetni kezd!? 

A helybéli gazdáknak meg miért is volna jobb, ha az engedékeny vörös oligarchát az irigysárga váltja. Most ide, majd oda  meg vissza?! Ágh János és barátai nem értik, ha a falu a túlélésért küzd, akkor nincs az a hatalom, ami a nagyszájú döbrögieket megvédi. Mitől is? Az igazságtól! Ami megtisztít a gazságtól. Nem kellett volna az NFA ajánlatát a helyi gazdák nélkül elfogadni, majd a "földeket" gazban hagyni! Megél Bábonymegyer ághjánosok nélkül is, de a falu nélkül még az ághjánosoknak is befellegzik! Eljött az idő: hamarosan kiderül, hogy JANI volt-e a Jani!

Gazdatanácsok Szövetsége titkársága

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése