2013. március 21., csütörtök

Örök TANMESE ...

Egy örök TANMESE, ...
(nem véletlenül a nap-éj egyenlőség napján, azaz nem kis tanulságul, s nemcsak a mának)

mint minden mese, IGAZ, csak érteni kell, hogy mit is mondanak a leplezetlen szavak.

S, ha valaki azt gondolná, hogy az nem véletlen, hogy e mese a Gazdatanácsok Szövetsége honlapján szerepet kap, akkor annak csak annyit teszünk hozzá: semmi sem oktalan.

Mese az örök IGAZSÁGRÓL és a HAMISSÁGRÓL, s arról, hogy azok hogyan járnak

Az IGAZSÁG elment fürödni, s mint az árnyék, úgy követte a HAMISSÁG. Talán már akkor is együtt jártak.
A HAMISSÁG előbb jött ki a vízből, s az IGAZSÁG ruháját vette magára. A sajátját hagyta ott a parton, hátha az IGAZSÁG nem látja.
Szegény IGAZSÁG nagyon elszomorodott, mikor nem lelte holmiját, de így szólt magában: inkább járok meztelenül egész hátralévő életemben, semhogy magamra vegyem a HAMISSÁG köntösét.
Azóta meztelen az IGAZSÁG, a HAMISSÁG pedig mind a mai napig az IGAZSÁG köntösében jár a világban, közöttünk, emberek között.
Mint fény és árnyék, úgy járnak.

Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése