2013. március 27., szerda

Még mindig Kajászó és már Bábonymegyer is

Elvitték az akasztófát: a földfoglalók is feljelentést tesznek
forrás: SONLINE, 2013. március 27. 08:09 , Legutóbb frissítve: 2013. március 27. 08:44 Fónai Imre

Bábonymegyer | A Gazdatanácsok Szövetsége is feljelentést tesz a bábonymegyeri földügyben és csatolja a már folyó kajászói eljáráshoz – ezt Boór Ferenc, a szervezet titkára jelentette be.

Ahogyan megírtuk, a helyi gazdák vasárnapi földfoglalása kapcsán a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hétfőn azt közölte, hogy megtették a szükséges jogi lépéseket a gazdálkodók ellen.

– A vasárnap elhelyezett karókat, bábukat és akasztófákat feltehetően a területet kényszerhasználatba kapó nagybirtokos már elvitte a földről – jelentette be Boór Ferenc. – Ez azért érdekes, mert a pályázó helyi családi gazdálkodók annak ellenére nem kaptak semmiféle értesítést a pályázatról, vagy arról, hogy mi lesz a földdel, hogy az eredményhirdetés határideje már január ötödikén lejárt. Ez a törvénytelen, az meg felháborító, hogy a földalapkezelő nem hajlandó szóba állni az érintett gazdákkal. Ugyanakkor a siófoki illetőségű nagygazda feltehetően már jól tudja, hogy övé lesz a terület, ha egyszer intézkedett földje „megtisztításáról” a vasárnapi akció után.

Boór Ferenc szerint a kicsiben gazdálkodók attól tartanak, hogy függő helyzetbe kerülnek a kapcsolatokkal bíró „új földesurakkal” szemben; ezt csak úgy akadályozhatják meg, ha összefognak.

Továbbította:
a Gazdatanácsok Szövetsége sajtószolgálata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése