Már azt hittük, nem létezik ... a magyar paraszt

Cseh Tamás: Magyar paraszt
Már azt hittük, nem létezik, de lám, táncol és túr ez itt, egy gaz magyar paraszt.	Etetem őket, plusz a tánc, plusz én vagyok magyar, plusz még utálnak némileg, csak tudnám mér’ a baj?!
Földműves ő és táncoló, még létező, mint látható és gaz, mint látjuk azt.	De végre megvan a nevem, eddig nem mondta senki sem, nevem magyar paraszt, nevem paraszt magyar.
Kozma Andor: A magyar paraszt
Harcokat vezérlő véres nagy vitéze, Titeket csodállak, értetek nem érzek; De az ekevasnak verejtékes hőse Szerető szívemnek kedves ismerőse.	Lám, ha szerelemre gyúlad föl a vére, Rárakná az ég, föld kincsét kedvesére, Amit érez, dalban s szóban is kimondja, De nem lesz a lánynak érzelgős bolondja,
Szeretem a népet, mely a földet túrja S rongy irigység nélkül néz a gazdag úrra, De saját jussából nem ad egy arasztot – Szeretem a büszke, jó magyar parasztot.	Érzelme fölött is őrt áll büszkesége, Hosszú panaszokkal nem eseng az égre. Ha a lányt szép szóval megnyerte, megkérte, Helyt áll és meg is hal, - de nem jajgat érte.
Mások a családfát csak hadd emlegessék, A magyar parasztság - a magyar nemesség. Díszre, méltóságra, becsülettudatra Széles e világon nincsen néki mása.	Táncból világlik ki az egész jellem: Csupa fékezett hév, erőteljes kellem. Egymagában lassan, párral frissen lejti, De a jobb eszét el sohasem felejti.
Fürge, szép menyecskék szülik ezt a fajtát; Nem ismer a gyerek anyján kívül dajkát. S amiért hiába járna iskolába, Azt az anyatejjel szívja magába.	Kezét, lábát testét nem veti, nem hányja, Csak az úribb fajzat kacki fia, lánya, Nem is kurjant sűrűn, ha kitör is néha, Lehet bárdolatlan, - de sohasem léha.
S hej, nagy tudomány az, más nép között ritka, Uralkodó nemzet uralmának titka; Népünk millióit át egy érzés járja, Az, hogy a magyarságnak nincs a földön párja.	Kedves a paraszt nép s a legkedvesebb nékem A nehéz munkában, künn a mezőn, réten, Hol fekete hantból fehér cipót tördel, Küzdvén a szeszélyes, ősi anyafölddel.
S legkisebb izéig szent hitül ezt vallva, Mi kicsiny fajtánknak nagy az ő hatalma. Nem tart nagyra senkit, nem ijeszti semmi, - Soha szolga nem lőn, mert nem is tud az lenni.	Hej, aki nem látja soha nem is tudja, Mily nehéz a rögben az ekevas útja! De, aki nem nézi, soha nem is sejti, Hogy a rög e nemzet minden kincsét rejti.
Könnyű főuraknak, rangja érzetében, Büszkén nézni végig tenger szolga népen. De a mi parasztunk csak így nézi, szinte Az egész világot: vagyok olyan mint te!	Mit az anyaföld ád, szerte e hazában Mind csak abból élünk: egyes, egyház, állam. Csak formál a szerszám, csak forgat a mérték, De a föld rögéhez köt minden érték.
Nézd a nyalka tartást, nézd a hetyke léptet, Nézd a mérgezésre vágyó ifjú népet – S nézd a vén parasztot, nézd e nagy nyugalmat; Hogyha szól fölényes, óvatos ha hallgat.	A magyar parasztnak nehéz, nagy munkája Tartja e hazát fenn! Ezer áldás rája! Bő maggal fizessen minden búzaasztag, Hálával a nemzet a magyar parasztnak!
A katonasorban láttam fiatalját, Zsönge regruták ma, - holnap harci dal’ják. Fegyvert a kezébe, paripát alája! S a paraszt az isten első katonája.	Se te, aki alkotni vágyol, szívvel, ésszel, A magyar paraszthoz néhanapján nézz el. Romlatlan kedélye, ős esze e népnek Gazdag televénye minden jónak szépnek.
S láttam az öregjét én a falu házán, Eszes, erős szóval egymást közt vitázván. S azt gondoltam. Ím, ez a korunkra késve, Ős pásztor királyok bölcs tanácsülése.	Aki államférfi itt okulást nyerhet: Dacot a lényegben, formákban türelmet! Költők és művészek dalait hallgassák – S megtanulják tőle: legszebb az igazság.
S beveszi magát az ember szívébe Apraja, öregje, fiatalja vénje. Nincs hang, mely fülemnek édesebben esnék, Mint egy paraszt mondta: „szerencsés jó estét”.	Épül erősségünk, már tornyait rakják, Hej, de elfelejtik nem egyszer alapját, Pedig az egészet ez tartja szilárdan, Ez nem ing a szélben , - ez nem dől az árban.
Magyar paraszt éke az az okos jóság, Mely tán nem is erkölcs, de hús, vér valóság. Hogy egyszerre józan s eszményes is lenne, Gondolat és érzés frigyre lépett benne.	A magyar parasztság az erő, az élet. Elveszett a nemzet, ha ez semmivé lett. De, ha ez marad csak - mind a többi nélkül, Nemzetünk jövője akkor is felépül.