2013. március 5., kedd

Sajtónyilatkozat a Gazdatanácsok Szövetsége 2013. március. 2.-i Küldöttgyűléséről

Tisztelt Szerkesztőség!
2013. március 2-án Kajászón megtartotta első küldöttgyűlését a Gazdatanácsok Szövetsége.

Az alakulógyűlés óta tizennégy új és teljes jogú települési Gazdatanáccsal bővült a Fejér, Somogy, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Baranya, Békés, Bács-Kiskun megyéből érkezett Gazdatanácsok küldötteiből álló Szövetségi Küldöttgyűlés.

1. A Küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a Gazdatanácsok Szövetsége Természetes Működési Rendjét, mintegy a "szövetség működési szabályzataként" (SZMSZ) azzal, hogy egyelőre nem ismer el települési, avagy települések közös akaratából létrejövő (ún. feles, harmados, ..., tizedes) Gazdatanácsokon kívül semmilyen térségi alapon szervezett (pl. járási, megyei) Gazdatanácsot a Szövetség keretein belül  avagy kívül. Egyúttal javasolta, mint a Szövetség alapokmányát a Szövetségi Gazdagyűlés elé terjeszteni, a Gazdatanácsok alanyi jogú tagjainak többségi elfogadásával hosszútávra rögzíteni (i.e. Alapokmányt csak Gazdagyűlés módosíthat).

2. A Küldöttgyűlés sajnálattal állapította meg, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium. a valóban kis- és közepes és családi gazdálkodókat képviselő és a legkisebb településekről kiindulva alulról szerveződő gazdaszövetségeket, a kistelepülések képviselőivel együtt, ki akarja rekeszteni a termőföld sorsával kapcsolatos minden tanácskozásból. Helyébe a patriarchális szerveződésű, többségében nem gazdálkodó városi középosztálybeli, tehát meghatározhatatlan tagsági alappal rendelkező színes (öko-zöld, pipacs-piros, repce-sárga, ...) szerveződésekkel kívánja elfogadhatóvá (legitimmé) tenni földtörvény tervezetének esetleges módosításait. Feltűnő, hogy a kajászói gazdák, majd a Kajászói Gazdatanács 2012. február óta megfogalmazott megannyi beadványát válaszra sem méltató, velük egyszer sem találkozni akaró Fazekas Sándor most mennyire kész a tárgyalásra. Amint azt, hogy az általa meghívott úgynevezett civil szervezetek képviselői - figyelmeztetésünk ellenére - több, mint két tucat ál-gazdatanácsot neveztek meg az aláírók között (holott a hozzánk folyamatosan érkező levelekből kiderül, hogy még a helyi polgármesterek sem hallottak létezésükről, ami merőben ellentétes a Gazdatanácsokra vonatkozó eredeti, 2012. december 1.-i Kajászói Nagygyűlés és minden későbbi felhívással).


3. A Szövetség ezért  külön tiltakozást fogalmazott meg a társadalmi vita lehetőségét is messze kizáró módon beterjesztett és továbbra is előterjeszteni kívánt földforgalmi, üzemszabályozási és különösen az "integrációs" törvénytervezetekkel kapcsolatban. A Gazdatanácsok Szövetség megismétli, hogy a leghatározottabban „elutasítja ’az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre’ vonatkozó rendelkezések szerepeltetését törvényekben, rendeletekben, helyette a családi gazdaságokra és a szövetkezetekre érvényes szabályok meghatározását tartja szükségesnek" és egy a „Gazdatanácsok Szövetsége állásfoglalása a földforgalmi, földvédelmi, üzemszabályozási és szövetkezési törvényekről” című és a megválasztott Képviselői Testület által a hét közepéig véglegesítendő dokumentumban fogalmazza meg álláspontját!
 

4. A Szövetség szakértői testülete által előterjesztett, a ma uralkodó technokrata elit által képviselt ál-stratégiákkal szakító egységes szövetségi stratégiai koncepció tervezetet március közepéig a Gazdatanácsok számára vitára bocsátja, amelynek végleges szövegét jóváhagyás után, halasztás nélkül közli. A Szövetség a dokumentum végleges, szerkesztett változatát március 21-ig, a tavaszi nap-éj egyenlőség napjáig, minden egyetértő Gazdatanács tag egyedi aláírásával ellátva hozza nyilvánosságra.
5. A Szövetség határozottan elutasítja az "agrárkamarai választásnak" nevezett eljárást és eredményét és az ezzel kialakult agrárkamarai helyzetet és új választás kiírását követeli. Felszólítja a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy azonnali hatállyal semmisítse meg a választás eredményét. Amennyiben ezt nem teszi meg, a Gazdatanácsok Szövetsége szoros határidőn belül egy saját, kis, közepes és családi gazdálkodók érdekképviseletét szolgáló kamara megalapításáról dönt és kezdeményez lépéseket.
6. A Szövetség titkárának és képviselőjének munkáját segítendő Szövetségi Képviselői Testületet választott, amelynek tagjai lettek Benza György (Tállya), Géringer Gyula (Vérteskethely) és Horváth János (Bábonymegyer).
7. A Küldöttgyűlés ismételten felszólítja a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA) felügyelő „Vidékfejlesztési Minisztériumot, a kormányt, hogy a törvényesség helyreállítása érdekében azonnal állítsa le és vonja vissza az NFA kormányprogrammal és a vidék, a helyi gazdák érdekeivel ellentétes pályázati rendszerét (feltétel-, pontozás-, elbírálás-, …) és az azzal létrejött eddigi összes földbérleti szerződést.
 

Dr. Boór Ferenc, titkár
Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálat
http://gazdatanacs.blogspot.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése