2013. június 14., péntek

Botrány és egy szállóige tanulságul: Timeo purpurati et 'dona fides' (felvételekkel frissítve)

Botrányos tanácskozást hívott össze a Vidékfejlesztési Minisztérium

Ma 9 órára hívta meg Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tárgyalásra a több mint kétszáz szervezet képviselőjét, akik közös állásfoglalással léptek fel a földtörvény módosítása érdekében és tételes módosító indítványt is tettek 5 lényeges pontot kiemelve, amelyekre - természetesen - ma választ is vártak.

A Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletében odarendelt két személy semmilyen érdemi nyilatkozatot nem tudott adni a szervezetek által előzetesen feltett kérdésekben, sőt, tájékoztatásukból az is kiderült, hogy június 9-én új törvényjavaslat született, amely már lényegesen eltér a minisztérium honlapján elérhető június 6.-i változattól, azonban nincs felhatalmazásuk arra, hogy azt nyilvánossá tegyék (!???!)

Minthogy a széleskörű szakmai, társadalmi, közéleti vitát tavaly április óta folyamatosan és következetesen elmulasztó minisztérium eheti (igen hirtelen) meghívására a szervezők és a Gazdatanácsok Szövetsége titkársága hathatós mozgósítására az ország legtávolabbi sarkaiból is érkeztek társadalmi szervezeti és gazdatanács képviselők, már ettől óriási volt a felháborodás a teremben. A minisztérium kapott egy esélyt a jelenlévőktől, mikor úgy döntöttek, megvárják, hogy egy illetékes és felelős tárgyalópartnert állítson ki a miniszter, ha már neki bokrosabb teendői vannak, mint egyeztetni nem pártképviselőkkel, hanem társadalmi (civil) szervezetekkel, gazdákkal és szakértőikkel. A mintegy fél órás rendkívüli szünet után fél 11-re megérkezett Simon Attila helyettes államtitkár azonban nem találta elfogadhatónak, hogy felvétel készüljön arról, amilyen tájékoztatást tud nyújtani a megjelenteknek és azonnal el is távozott. Ezzel a botrány a minisztérium épületében maradt, míg a megjelentek - nem kis költséget vállalva - egy tapasztalattal bölcsebben lassan, de magyarosan távoztak.A bölcselet latinosan pedig talán így is hangozhatna (ókori példákra is hagyatkozva):

Timeo purpuratus* et dona fides**
Óvakodom a minisztertől, ha szavát adja is!

*   purpuratus: udvari ember, bíborba öltözött, miniszter; fides: bizalom, ígéret, adott szó, ...
** latin mintamondat: Timeo danaos et dona ferentes - óvakodom a görögtől, ha ajándékozik is.
valójában a nyelvtanilag helyes mondat így hangzanék Szécskay-Majoros István (Kalifornia) ajánlásával: "Timeo purpurati et fidem donantes". Így kerek: ha hibásan is, értjük az üzenetet is!

Dr. Boór Ferenc
Gazdatanácsok Szövetsége titkársága

Az állásfoglalást kezdeményezők nyilatkozata a megjelentek nevében:
http://www.mtvsz.hu/meghiusult_a_civil_egyeztetes_a_foldforgalmi_torveny_tervezete_ugyeben


Egyéb részletek vágatlan videó felvételekkel: http://greenr.blog.hu/2013/06/14/vagatlan_felvetelek_a_botranyba_fulladt_folugyi_civil_egyeztetesrol
és a folytatásban

Egyeztetés helyett botrány – Orbán is beszáll

Az új földtörvényről tárgyaltak volna a civil szervezetek. Magas szintű szakértői egyeztetés lesz a miniszterelnökkel.

A vidékfejlesztési miniszter meghívására megjelentek előbb másfél órát vártak érdemi partnerre, majd megjelent Simon Attila helyettes államtitkár, aki faképnél hagyta a 70 szervezet képviselőit – írja a greenfo. A földtörvény ellen tiltakozó civil szervezeteket egyeztetésre hívták a Vidékfejlesztési Minisztériumba június 14-én, pénteken reggel 9.00 órára. Az ország különböző pontjairól érkezett civilekhez a szaktárca nem küldött döntési kompetenciájú képviselőt.

A civilek számára kérdéses volt, hogy az általuk javasolt módosításoknak mi lesz a sorsa. A korábbi egyeztetés tapasztalatai alapján mindenképpen ragaszkodtak hozzá, hogy a találkozóról felvétel készüljön, de Simon Attila helyettes államtitkár ehhez nem járult hozzá, amikor pedig a jelenlevők kitartottak a felvétel mellett, összepakolt, és otthagyta az egybegyűlteket. Így ért véget a mai „civil együttműködési fórum" – tudta meg a greenfo az Élőlánc Magyarországért képviseletében jelen levő Ács Sándornétól.

Közben néhány lépéssel odébb

A Parlamentben is téma volt a földtörvény. Balczó Zoltán (Jobbik) annak kapcsán a külföldiek lehetséges földvásárlásáról beszélt, mondván, nem igaz, hogy uniós előírások tennék kötelezővé a magyar földpiac liberalizálását, és a kormánypárti képviselőknek súlyos felelősségük lesz a külföldiek tömeges földvásárlási lehetőségének megteremtésében. A Jobbik szerint az, aki a földforgalmi törvényt megszavazza, a saját hazáját árulja el, mert ez a folyamat súlyosan veszélyezteti az ország nemzeti szuverenitását.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter válaszában leszögezte: csak magyar földműves tud majd magyar földet vásárolni, sem EU-n belüli, sem kívüli nem tud földhöz jutni és erre „gyakorlati megoldásokat" tartalmaz a törvény. Emellett pedig a magyar földet „egy kétharmados alaptörvény és egy kétharmados földtörvény" védi majd – tette hozzá.

Beszáll a kormányfő

Közben az agrárszektor.hu azt írja, hogy június 21-én tartja a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló kormányzati törvényjavaslat – e hétről elhalasztott – záróvitáját és zárószavazását a parlament. A kormány várhatóan a zárószavazás előtt módosító javaslatokat nyújt be. A vitás kérdések tisztázásáért egy utolsó, magas szintű szakértői egyeztetés lesz, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is ott lesz.

Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint három-négy fontos eljárási szabályról kell eldönteni, hogy a beterjesztett törvényjavaslat szövegét érdemes-e módosítani, vagy teljes egészében el kell-e utasítani. A  parlament most hétfőn szavazott volna a földforgalmi törvényről, de ezt a kormány által is szükségesnek tartott további szakértői egyeztetések miatt elhalasztották.

Az alapvető cél változatlanul az, hogy az élethivatás-szerűen gazdálkodó hazai természetes személyek juthassanak termőföldekhez, de az ezt lehetővé tévő törvényi előírások ne legyenek ellentétesek az uniós joggal. A kormány a javaslatot mára úgy alakította át, hogy abban csak a hosszú távra szóló, koncepcionális elemek maradjanak – tette hozzá a bizottsági elnök.

1 megjegyzés:

  1. Földtörvény kapcsán leginkább az a kifogás, hogy a külföldiek megkaparinthatják a termőföldünket.
    A Fidesz-KDNP 2/3-nak a történelmünk során soha el nem évülő bűne marad, hogy nem vették a Szent Korona védelme alá a hazánk termőföld TULAJDONÁT és csak a HASZNÁLATÁT engedték volna forgalomképessé!

    Egyesült Királyságban ( és még más helyeken) ez így van!

    Elszalasztott lehetőség, amit nevükkel vállaltak, a szégyen hetedíziglen ott lesz a családjukon!

    Ám most trükközniük kell, ha egyszerre meg akarnak felelni az EU-nak és a választóiknak ( bár ez utóbbiak már inkább párthívők, őket a párt sorsa jobban érdekli, mint a Hazáé)
    Ezért, azt tervezik a termőföldforgalmi törvényben, hogy az állam az adófizetők pénzén ELŐVÁSÁRLÁSI JOGOT köt ki minden földforgalmi tételre.
    Ez kellene hogy adja a megnyugvást számunkra!

    Csakhogy én éppen ettől félek legjobban!

    Ez a kormány már bebizonyította mire képes ha haverok érdeke azt kívánja, kitömték az Orbán haveri körét földekkel Kajászon és máshol, terület nélkül maradtak a gazdák és az állataik!
    És ez még csak a már korábban is meglevő termőföld bérletének jogszabállyal megtámogatott lenyúlása volt.
    Mi lesz itt, ha valaki magántulajdonára is szemet vetnek az urak! Hatósággal szétcincálják a gazdát , hogy elmenekül az országból is, és eladja a földjét! Ezzel céljukat elérik és az adófizetők pénzén megveszi az állam a kiszemelt termőföldet, és az eddigi gyakorlatnak megfelelően helyi közösség törvényi kizárásával szépen odaadja a már mostanra szépen bejáratott csalással a havernak területet 2 évre bérbe bagóért... Ahogy tették ezt eddig is!
    Én jobban félek ettől az NFA preferencia-rendszertől , mint attól, hogy idejönnek a külföldiek, egy ilyen jogbiztonságú országba földet vásárolni, hogy majd az itteni korrupt hivatalnokok kedvükre packázzanak velük és fejjék őket...

    A jelenlegi földtörvény tehát így elfogadhatatlan!

    Háromszor nézték a gazdákat képviselő civileket semmibe, a június 14-i utolsó "egyeztetés" megmutatta mit gondol a kormány a gazdákról és a képviseletükről!

    A jövő héten, június 21-én, pénteken zárószavazás az Országházban, erre az időpontra kellene bejelenteni ország minden pontján félpályás területfoglalással demonstrációt a földforgalmi törvény elfogadása ellen... !

    Fontoljátok meg gazdatársak!

    VálaszTörlés