2014. január 5., vasárnap

Vajon "Ághfalva" is célkeresztben van-e, avagy jelentsük fel naponta a névadót?

Vizsgálódni kezdtek a területalapú támogatások jogtalan igénylésének ügyében a hatóságok, kaptuk a hírt az Agroinform hírleveléből.

Vajon a Gazdatanácsok Szövetsége tavalyi utolsó budapesti sajtótájékoztatóján jogtalan agrártámogatások igénylésével vádolt, majd a bábonymegyeri közmeghallgatáson a falu költségének terhére nagy mennyiségű vízhasználattal is meggyanúsított, mi több, gúnyos válaszában ezt még el is ismerő nagygazda, az ott jelenlévő polgármester, önkormányzati testület és aljegyző által felelősségre vonás helyett védelembe vett, sőt, a NAK helyi agrárbizottságának elnökeként jelölt, majd meg is választott Ágh János önkormányzati képviselő is a vizsgálat alanya, vagy be- és feljelentéseink és mindezek ellenére - fortélyos félelem igazgat alapon - továbbra sem található, gyanúsítható? Törvénytelenül vagy törvényesen védett?

Meddig terjed egy önkormányzati képviselő védettsége?
Ismételjük csak;
hogy a legkiemelkedőbb visszaéléseket említsük csupán, ... elég-e ahhoz, hogy folyamatos bejelentéseink következtében a vizsgálat tárgyát képezze Ágh János, helyi nagygazda határtalan és mértéktelen túlkapás sorozata?!

Kíváncsian várjuk, hogy az illetékesek mire is jutnak évek alatt.

Vizsgálódik az adóhivatal a jogosulatlanul megkért területalapú támogatásokkal kapcsolatban

Forrás: MTI
Létrehozva: 2013-12-30 19:43:26 
Nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a területalapú támogatásokkal kapcsolatban egy december közepén érkezett feljelentés alapján, konkrét gyanúsításokról azonban még nem lehet beszámolni - közölte a NAV bűnügyi sajtóirodája az MTI érdeklődésére hétfőn.

Több hétfői napilap szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hír Televízió Soroló című, vasárnapi műsorában arról beszélt, hogy nyomozás indult a Világgazdaság című újság egykori felelős szerkesztője ellen. A tárcavezető tájékoztatása szerint a férfit azzal gyanúsítják, hogy jogosulatlanul akart területalapú támogatást igényelni.

A NAV hétfőn az MTI megkeresésére megerősítette: a földalapú támogatásokkal kapcsolatban érkezett feljelentés december közepén a pénzügyi nyomozókhoz, a nyomozás egyelőre kezdeti stádiumban van, így gyanúsításokról sem lehet még beszélni.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára decemberi 11. sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy újabb visszaélésekre bukkant a földalapú támogatások igénylésénél. Tájékoztatása szerint az ügy érintettje a Világgazdaság felelős szerkesztője, aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatai alapján 2013-ban 232 hektár nagyságú területre jelentett be támogatási igényt, jogalap nélkül. (A támogatás hektáronként több mint 69 ezer forint.) Budai Gyula hozzátette: az üggyel kapcsolatos információkat a dokumentumokkal együtt átadta Sors Lászlónak, a NAV bűnügyi elnökhelyettesének. A VM korábbi bejelentése alapján már folyik egy büntetőeljárás a NAV-nál költségvetési csalás megalapozott gyanújával, hasonló tényállás miatt. A NAV már 4 gyanúsítottat és több mint 40 céget vizsgál - jelezte az államtitkár.

Lássuk, hát végre a - csak nem épp' a titkolózásai miatt nem éppen átlátható Nemzeti FöldAalapKezelő mögött bujkáló (?), s Budai Gyula által hirtelen felkutatott (?!) - medvéket!

Gazdatanácsok Szövetsége titkársága

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése