2013. július 17., szerda

Reméljük, a malmok nem hiába őrölnek a törvénytelenségek felszámolása érdekében

A Gazdatanácsok Szövetsége büntető feljelentése három pontjának jogi útja

Tisztelt Honfitársaink és Szerkesztőségek!

A Gazdatanácsok Szövetsége megbízásából 2013. április 30-án indított büntető feljelentés ügyében érkezett levelek alapján úgy tűnik, talán végső állomásaira ér a törvénytelenségek elbírálása, s még ebben az évben az első tárgyalásra is sor kerülhet.

Korábban hírt adtunk arról, hogy A Gazdatanácsok Szövetsége büntető feljelentéséből három pontban folytat nyomozást három ügyészség

Az előző hír szerinti első pontbéli – azaz a Fazekas Sándor miniszterrel szemben indított – feljelentésünk ügyében továbbra is a Központi Főügyészség folytat vizsgálatot, míg a Kajászói Gazdatanács által vetett ültetvény szándékos rongálása ügyében a Fejér megyei Ügyészség a Járási Ügyészség hatáskörébe, az NFA által a 0122/1 és 0124/1-es területekre kötött törvénytelen szerződések ügyében a Fővárosi Főügyészség Magánjogi Osztálya a Fejér megyei Ügyészség hatáskörébe utalta a vizsgálatot. 

Időközben a büntető feljelentés "közérdekű adatsértés" vonatkozásában a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség feljelentés kiegészítést rendelt el.



Türelmesen várjuk a nyomozó hatóságok felderítő munkájának gyümölcseit a Nemzeti Földalapkezelő és felügyelő szervei által elkövetett és számunkra nyilvánvalóan törvénytelen gyakorlat felszámolása érdekében. A jelek szerint, ami késik, nem múlik, s ha lassan is, de az ügyintézés malmai mégis csak őrölnek. Reméljük, hogy nem csupán a jogállamiságba vetett hit fenntartása érdekében. 

Tisztelettel: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése