Gyász és Emlékülés Nagy Bálintért, a gazdatanácsok pártfogójáért |
Tisztelt Szerkesztőség!
Tisztelt Honfitársak!
Elsősorban
azért, mert ím már a második nagy magyar földvédőtől kell búcsút
vennünk. Rácz Sándornak, a Földvédő Mozgalom néhai elnökének, a Kajászói
Szolidaritás Nagygyűlés vezérszónokának távozás után bő két évvel Dr.
Nagy Bálint professzor úrtól, a magyar földművelés, a mezőgazdaság
kimagasló szakértőjétől, a Gazdatanácsok Szövetsége alakulásának
vezérszónokától és kimagasló pártolónktól kell búcsút vegyünk szombaton
14 órától Kajászón.
Kajászón, azon a helyen, mely mindkettejük utolsó, nagy nyilvánosság előtt tartott közéleti beszédének helyszíne volt.
Növeli
szomorúságunkat, hogy - bár nem várt sikerrel folyik még mindig a
gyűjtés az NFA által teljesen igazságtalanul (sőt, meggyőződésünk, hogy
jogtalanul) beperelt kajászói gazda kárenyhítéséért - az utolsó nagy
személyiség távozott Nagy Bálinttal, aki világosan látta azt a kitörési
lehetőséget, amelynek első eredményeit már két martonvásári és egy
kajászói gazda is élvezi Kajászón, miután nyertek a fellépésünkkel
kikényszerített földbérleti pályázaton.
Vajha szívünkben, lelkünkben mindannyian Nagy Bálintok lehetnénk, ha harcos bölcsessége élhetne bennünk, fájdalmunk enyhülhetne még, sok ezer honfitársunkkal harsoghatnánk a hatalmasok cinikus világába:
Minden jogot a Gazdatanácsoknak - mondjuk már nem először, s utoljára!
Áldással és soha el nem múló bizalommal az ősi erényben:
Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a
Gazdatanácsok Szövetsége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése